Szinte felmérhetetlen az a titokzatos út, melyen az író lelkében megszülető, ködösen kavargó gondolat a tisztázódásig s még tovább, a művészi kifejezésig eljut. Jean Paul Sartre szavaival:" Az írás művelete dialektikus kölcsönhatásként magában foglalja az olvasásét, s e két összefüggő aktus két különböző végrehajtót feltételez. Az író és az olvasó közös erőfeszítése hozza létre a szellemi alkotást, ezt a konkrét és képzeletbeli tárgyat. Művészet csak másokért és mások által van."
A dunabogdányi Művelődési Ház Fiatalok a Kultúráért Egyesülete január 22.-én a Magyar Kultúra Napján immár második alkalommal szervezett író-olvasó találkozót. Az elmúlt évben az Erdélyből érkező és a községben letelepedett Lugosi Papp János újságíró volt a meghívott vendég. Az est témája: A hargitai Kucséber c. kötetének tárcanovellái voltak.
Az idén ugyancsak a helybéli, Varsányi Viola tanárnő volt a találkozó vendége, Érdekes egybeesés, hogy őt meg a Felvidékről vetette a sors Dunbogdányba. Már rég óta itt él, itt tanított az általános iskolában, innen került Szentendrére a Ferences Gimnáziumba, ahol 3O éven át oktatott.
Módosítás: (2011. szeptember 15. csütörtök, 11:20)