HírképekOnline

Budai Babu könyvbemutatója

„ Ifjúságom zászlói, úszva, lassan
röpüljetek az ünnepi magasban.”

/Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat/

           
Október 14-én du. 5 órakor a Pest Megyei Könyvtár olvasótermében került sor   Szentendre város szülöttének, Budai Mártának könyvbemutatójára. Művének címe: Felnőttem Szentendrén. Ez évben jelent meg.
Mintegy 50-60 érdeklődő  jött el ez alkalomra. A találkozót Biczák Péter könyvtárigazgató úr nyitotta meg.
Budai Márta 1956 óta Svájcban él. Szülőhazáját, városát évente többször is látogatja, háza is van itthon. Az idősebb nemzedékből sokan ismerik, jó barátok, volt osztálytársak örülnek a hazajövőnek és a most  megjelent könyvének.
Az író-olvasó találkozó hangulatát, meghitt légkörét is ez határozta meg.
Milyen ihlető körülmények késztették az írásra?

Elsősorban élete első 24 évének felragyogó élményei. A gyermekkor, az ifjúság személyiséget formáló erő mindenképp, hát még ha olyan sorsfordító történelmi változásokon hánykolódik az egyén élete, mint az övé 1944-56 között. Ezt a 12 évet öleli fel önéletrajza. A személyes élmények, történések hátterében feldereng a kor: a háború, a meghurcoltatások, majd a forradalom. Mindennek sajátos színezetet ad a gyermeki szemlélet, majd az ifjúi látásmód.
 Másodsorban írásra serkentette őt szülővárosához, Szentendréhez való ragaszkodása. Kitörölhetetlenül vésődött belé a Pap-szigettel szembeni otthon képe; a Duna-ágacska fürdésre, úszásra csábító közelsége / ahol egyszer leolvadt róla a hadianyagból készült fürdőruha!/ ; lelkében őrizte a város zegzugos utcáit, konduló harangjait, a Főtér családias légkörű, kellemes üzleteit.  Minden olyan embermelegséget árasztott egykor, személyes ismerősként üdvözölték ott a vevőket, Dietzék fűszerboltját, Kissék csemegeüzletét, Czibulka  gyógyszerész úr mosolygó előzékenységét nem lehetett elfelejteni. A többieket sem. Hozzátartoztak Szentendre hangulatához.
„ Hangulatos város volt Szentendre, nem volt egy álmos kisváros. Itt vasárnaponként sétáltak az emberek a Duna-parton, eljártak egymáshoz uzsonnázni, mindenki ismert mindenkit.”
Szomorú kontrasztja ennek a háború utáni világ, a sanyarúság rombolása, olykor elembertelenítő jelenségei. Ezekre is vissza-visszaemlékezik.
Harmadik ösztönző hatás is megmozdította írótollát, nem kevésbé jelentős az előbbieknél.
Pár éve jelent meg egy könyv Utolsó házi feladat címmel. Az 1957-ben érettségizett ferences öregdiákok ötvenéves találkozójukon elhatározták, hogy megírják élettörténetüket.  Sorsukat ugyanúgy felforgatta a történelmi tragédia, a forradalom leverése, a disszidálás kénytelensége, mint több más évfolyamét. Megrendítő vallomások szólaltak meg könyvükben. Ezt elolvasva Budai Babu úgy döntött, hogy ő is megírja , mi történt vele 1942-56 között. Kérdezhetnénk: miért nem írta meg a későbbi eseményeket?  Talán neki is az volt az érzése, hogy az életet a maga teljességében, korlátoktól mentesen a gyermek és az ifjú látja és éli meg, amint Kosztolányi Dezső is vallotta:
   „ Gyermekkorom, áldott gyermekkorom,
   te hontalan, hozzád kiáltozom.”
                    / Bús férfi panaszai/
Ebben a 12 évben gyermekkor és ifjúság, család és város, háború és kenyérharc, derű és ború, fény és árnyék váltakozik. S ami bennünket, hajdani osztálytársait külön örömre hangolt: emlékképei diákkorunkról. Az 1949-53 közti évekből elevenít fel élményeket, s ezekre olyan jó visszarévedni.  Ahogy az Utolsó házi feladat beszámolói is vallották, Babu is úgy emlékezik vissza a gimnáziumra, mint a béke szigetére. Különösen érezhettük 1950-től, amikor a ferences rend vette át az iskolát. Kívül tombolt a proletárdiktatúra, „ csengőfrász”, Andrássy út 60, bent az iskolában szerető, védelmező jósággal óvták fiatalságunkat a ferences atyák. Sokak számára jelentett menedéket, asylumot az iskola, „osztályidegen” diáktársak  érezhették ezt különösen.
Nem csoda, hogy Budai Babu is ragaszkodó hűséggel ír az itt eltöltött évekről.
 Ezen a kedves estén, a könyvbemutatón is sok osztály – és iskolatárs volt jelen.
A beszélgetést Dr.Bodonyi Valéria irányította, kérdéseivel segítve a főszereplőt a bemutatkozásban. Nehéz feladatát – hogy a könyvet és íróját egyaránt megismertesse – diáktársi közvetlenséggel és lényeglátó okossággal, nagyon frappánsan oldotta meg. Az iskolaévek derűs felelevenítését egy vers felolvasása szolgálta: Bárdossy Lóránt diáktársunk adta elő saját költeményét, amelyet az ötvenöt éves érettségi találkozónkra írt. A közönség szemmel láthatóan jól érezte magát az egyórás műsor alatt, szívesen hallgatta a kérdezőt és a meghatott szerzőt egyaránt, a felolvasások közben sem aludt el.
 Reviczky Gyula sorai visszhangoztak bennünk:
            „ Vidulva bor között a férfi,
            Édenbe pillant a poháron át,
            S századszor újra felidézi
            Örökre elrepült diákkorát.”
                            / Diákélet/

                                    Varsányi Viola